Jeney Ágnes
Szobrász

 

 

Elfojtás

 

Elhagyott hangok, sápadt mosoly.
Meddővé tevő betegség sikoly.

 

Nyelvét elharapó szolga sors,
Gyártóvá nevelve torz a póz.

 

Elnyelve könnyeit issza az eszméket,
Hallgatva tanulja a trágár esszéket.

 

Rettegést szül minden mozdulat,
Vak tükörben hősi a gondolat.

 

Szemekbe nézve hűséggel hazudsz,
Kutyát játszva mindig csak elbuksz.

 

Változó világban hiú a remény,
Gyermekből embert nevelni erény.

 

Az időm

 

Engedni, lüktetni, tombolva elnyomni.
Ordítva, némán, mosollyal eltűrni.

 

Állni a sárban esőben ázva.
Nézni csak magadba válaszra várva.

 

Lemenő nap színe, felkelő nap fénye.
Felhővel eltakart remények íze.

 

Megtalált titokban apró mozdulatok.
Lépni csak egyet, ezért vagyok.

 

Elhasznált levegőt présel ki tüdőm.
Nehezen lélegzem. Figyeld az időm!